Kommunista voltam egyszer

Emlékszem, nyolcadik osztályos koromban, egyszer a latin tanárnőnk (Baba Iatăcă-nak hívtuk, mert rengetegszer mondta egy órán belül azt, hogy "iată că", mikor magyarázott, a barátnőm, aki mögöttem ült, húzta a vonalakat a füzetébe, ahányszor csak elhangzott) azt kérdezte tőlünk, hogy miért szólítjuk vezetéknéven egymást. Nem hangzik jól, mondta, majd hozzátette, hogy ő, a kollégáit keresztnevükön szólítja. Nekem, akkoriban ez nem tűnt szokatlannak, nem értettem, miért akadt fenn ezen.

Később, tanárként, mikor órán azt hallottam, hogy "Szabó, adj egy ceruzát!" vagy "Tanárnő, Császár eszik." furcsának találtam, hogy vezetéknéven szólítják egymást a gyerekek, s arra döbbentem rá, hogy azt kérdezem tőlük, miért hívják így egymást, mert furán hangzik. Érdekes.

Azt hiszem, nyolcadik osztályban volt kitéve egy rajz a falra, az osztálytermünkben, mely az osztályunk tagjait ábrázolta, de gúnyneveink szerint voltunk lerajzolva. Egyik osztálytársnőnk készítette, aki szépen rajzolt. Nagyon sokáig törtem a fejem azon, hogy mi volt azon a rajzon. Részben emlékszem: volt pár ember rajta, egy csobán (juhász), egy apostol és egy orosz katona. Ezekre azért emlékszem, mert egyik én voltam. A vezetéknevem miatt a Kommunista nevet kaptam annak idején.

Volt a rajzon gogosár (paprika), tégla, csiga, de a többire sehogy sem emlékeztem, pedig nagyon szerettem volna. Szerettem az osztályomat nagyon, sok vagány ember volt benne, jól éreztem magam köztük, csomó kellemes, vicces emlék maradt fenn az együtt eltöltött nyolc évből.

Kb. emlékszem a hetedik/nyolcadik osztálybeli ülésrendre, mindenki külön padban ült, én a fal melletti padsorban, a teremnek azon a felén volt az ajtó is. Emlékszem ki ült abban a sorban végig, ki ült tőlem balra és az ablak melletti sorban, s ha nagyon megerőltetem a memóriámat, talán eszembe jut a teljes ülésrend. De a gúnynevekre már nem emlékeztem. És annyira bántam...

Aztán otthon, Ludason, egyszer elkezdtem az ősrégi dolgaim közt kajtatni. Régi dalszövegek a '90-es évekből (akkoriban nem volt internetünk otthon, s hallás után írtuk le egy-egy ének szövegét, jobb esetben megtaláltuk a Bravoban), régi kivágások a Szemfülesből, s egyéb ócskaságok. Egyszer csak a kezembe akadt a nyolcadik osztály végén készített csoportkép. Te jó ég!, milyen gyerekek voltunk! Megfordítom a képet, és ott van! Ott van! A teljes névsor és zárójelben mindenkinek a gúnyneve. Juj! Éreztem valamit a mellkasomban, a szegycsontom mögött. Boldogság!

Olvasom a neveket, s tényleeeg, eszembe jut, hogy ez volt az ő neve, a másiké amaz, de őt miért is szólítottuk így? Arra már nem emlékeztem, hogy némely osztálytársam neve honnan származott. Ilyen nevek voltak: Piggy, Kakas, Zebra, Törpe, Tölgyi, Koszovó, stb. Te jó ég!

Később, mikor a katedra túloldalára kerültem, az egyik hatodik osztályban érdeklődtek, hogy mi volt a gúnynevem annak idején, diákkoromban - mert ugye mindenkinek van, nekik is, mondták - de semmiképp sem akartam elárulni. No way. Nem akartam, hogy azzal szívassanak. Majd, mikor eljöttem abból az iskolából, néha beszélgettem neten egy-egy volt tanítványommal, és a "Csókolom! Hogy tetszik lenni? Nagyon hiányzik nekünk." után, soron következett a "Most elárulja a tanárnő, hogy mi volt a gúnyneve az iskolában?" Hát hogyne. Elárultam. Nem volt veszítenivalóm. 😄

Azt is megtudtam ugyanebben az osztályban, hogy tanárként mi volt a becenevem. Éppen játszottak vakáció előtti órán, cetliket ragasztottak egymás homlokára, előzőleg ráírtak valamit, és az illető ki kellett találja, hogy mit ír a homlokára ragasztott papíron. Az egyik lányon volt a sor, nem figyeltem mit ír a papírján, a többiek magyaráztak neki, mutogattak. Egyszer csak felkiált: Bilcsi Ilcsi!, s kacagnak. Akkor akadt a szemem a cetlire. Ööö... Micsoda? Hogy? Héé...!!! Álljunk meg egy percre! Az én vagyok! Ugye? Bilcsi Ilcsi. Nem tagadták. Nahát, nem rossz név. Jót nevettem rajta. 😄

A VII. C osztály egy része, 1998-ban.
Műanyag, Sooterses fényképezőgéppel készítve.
Ülök, felhúzott térdekkel, jobbról a második.