Katicabogár

   Egyetemista koromban alakult ki a katicabogarak iránti rajongásom. Talán, miután megismertem a hétpettyes tudományos nevét, Coccinella septempunctata, mivel olyan szépen, dallamosan csengett. Az élő példány iránti szeretetemet jelentősen meghaladta a róla mintázott tárgyak iránti vonzalmam: ékszerek, dísztárgyak, matricák, hűtőmágnes, stb. (Nesze neked, biológus!) Mindenki tudta a környezetemben, hogy mit jelent a coccinella szó, és használta is adott esetben, a lakótársaim, a barátaim, a tesómék, még a szüleim is.

   Emlékszem, amikor első tanítási évemben, egy élelmiszerboltban rábukkantam egy katicabogár kinézetű gumiradírra. Valamilyen kakaókrémes pálcikákkal árulták, ajándékként, gyerekeknek. Khm... Megvásároltam, és nem átalltam* tanárként, órán elővenni, és használni szükség esetén. Remekül passzolt a katicabogaras fülbevalóimhoz. (Te jó ég!)

   Március elseje körül lehetett, tavaszodott, és ilyenkor arra, mifelénk márciuskát ajándékoznak a fiúk a lányoknak, én is kaptam párat néhány diákomtól. Emlékszem, egyedül álltam a tanári előtt - nem volt más kollégám jelen, nagyon kevés gyerek volt abban a suliban, a hetedik osztályban hárman összesen, két fiú, egy lány -, amikor odajött az egyik fiú hozzám. Gondoltam, hogy márciuskát fogok kapni tőle, mert előző napokban kaptam már párat a másik iskolában. Szóval odajött, és azt mondta, hogy hozott nekem valamit március elseje alkalmából. Mikor megláttam, hogy mit, felkiáltottam: "Jééé, katicabogár!" Azt válaszolta: "Igen. Észrevettem, hogy a tanárnő szereti a katicabogarakat." Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik.** Megköszöntem neki, aztán elment, én ott maradtam, elképedve, szó nélkül. Meglepődtem nagyon azon, hogy mennyire figyelmesek tudnak lenni a gyerekek. Igencsak örültem a katicának. Nagyon aranyos gesztus volt részéről, szeretettel emlékszem rá, és ma is őrizgetem a katicabogaras márciuskát.

     Körülbelül két évvel később nyomtalanul eltűnt a fentebb említett radírom, amikor az egyik suliban, egy diáknak radíroznia kellett valamit, és kölcsönadtam neki. Nem kaptam vissza aznap, pár nappal később pedig azt mondta, az osztályteremben hagyta, és, mikor a többiektől érdeklődtem, azt mondták nem látták. Na persze, kit foglalkoztat egy kopott radír eltűnése a huszonegyedik században?

   Következő tanévben felfedeztem, hogy az egyik ötödikes diákom édesanyja szép kézműves tárgyakat készít, többek között ékszereket is. Nem sokkal azután felfigyeltem az akkori nyolcadik osztályban (💜) az egyik lány katicabogaras fülbevalójára, amelyről kiderült, hogy éppen az ötödikes diák anyukájától vásárolta. Nem röstelltem elmondani (óra közepén! há!), hogy odavagyok a katicákért, és megkértem szerezzen nekem is egy pár fülbevalót. Hamarosan megkaptam a katicáimat, még csak nem is kellett kifizetnem őket, a lány ajándékba adta nekem. Cuki volt.

   Az utóbbi években alábbhagyott rajongásom a kis bogár iránt, azt hiszem kinőttem ebből a hóbortból, igaz tavaly vásároltam egy újabb katibogaras fülcsit, azt is csak úgy impulzusból, a régi idők emlékére, de esküszöm többet nem fogok.

Coccinella fülbevaló

*átall - restell, szégyell (Szabó Magda regényeiben találkoztam ezzel a szóval, nagyon megkedveltem, és gyakran használom, akárcsak a közért szót, melynek jelentése bolt, üzlet)
**idézet Arany János A welsi bárdok című költeményéből