Érettségizek

   Ülünk a vizsgateremben, kicsit furán van elrendezve ez a pad, keresztbe téve a többihez képest, majdnem a falra tolva. Hárman ülünk benne, én a közepén, kétfelől két osztálytársam, de a bal oldalit nem ismerem. A jobb oldali csak általánosban volt kolléganőm, hogy került ide? Ideadják a román nyelv és irodalom tételt, csak bámulom, nem értem mit kér a feladat, rémlik, hogy tanultam valamikor, de az már nagyon régen volt. Nem értem, miért kell újból érettségiznem, mintha már átestem volna ezen valamikor, ijesztő ez az egész. Látom, hogy a jobb oldali kolléganőm sokat ír, nézek balra, a másik is írogat valamicskét, másolni nem tudnék, nem is volna érdemes. El sem olvasom a tételt rendesen, visszaadom a lapokat.
   Kimegyek a teremből, s csak akkor kezdek el bepánikolni. Úristen, mi lesz velem ezután érettségi vizsga nélkül? Mit mondok majd otthon a szüleimnek? Nem mondhatom el, hogy visszaadtam a tételt. Mihez kezdek majd? El sem tudom képzelni. Vége az életemnek!

   Nem várok sokat, érkeznek a kollégák kifele, azt állítják mindent megoldottak. Érdekes -  gondolom - vajon, hogy lehet ez, ha csak pár percet maradtak bent, miután kijöttem? A jobb oldali kolléganőm majdnem sír, attól tart, hogy meg fog bukni, nagyon szarul ment neki a vizsga, a másik siet haza, mert várja otthon a gyerek (?!). Nem kell sokat várni az eredményekre, kicsit állunk még kint, s máris hozzák a jegyeket. A jobb oldali kolléganőm tízest kap, nagy kő esik le szívéről, megkönnyebbülten fellélegzik. "Minek rinyáltál?" - kérdem. "Nézd mekkora lett a jegyed." Mindig az ilyenek rimánkodnak... Nézem a listát, a nevem mellett nincs jegy, hogy is lehetne, mikor üresen adtam be a lapokat, azt írja ott, hogy "LIPSĂ". Érdekes, hogy ezt írták - gondolom -, általában azt szokták írni, hogy "ABSENT", de nem írhatták, mivel jelen voltam. Miért nem írtak "ABANDON"-t - tűnődöm -, de nincs időm most ezen gondolkodni, csak azt bánom, hogy feladtam, lám a nálam esetlenebbeknek is sikerült. Istenem, mi lesz velem? Ezt jól elszúrtam! Majd megpróbálom ősszel, gondolom reménykedve. Legalább a többi tantárgyból teljesítsek jobban! (Az lenne a csúcs, ha a biológia vizsgán buknék meg!)

    Rendesen érzem, hogy vége a világnak, amikor... FELÉBREDEK! Húúú! Te jóóó ég! Ez csak álom volt! Csak álmodtam. Nyugodj meg - vigasztalom magam. Régóta átestem ezen - fogom fel végre. Jaj, de jó! Hűű, de ijesztő volt! És mennyire reális! Sosem örültem még ennyire, hogy az éjszaka közepén felébredtem!

   Egyébként a matek érettségivel kapcsolatos álmaim gyakoribbak. Olyankor mindig XI.-es vagyok, és összeszorul a gyomrom arra gondolva, hogy jövőre matekből kell vizsgáznom. "Tabula rasa!" -, jut eszembe egyik tanárnőnk gyakori mondása, egyáltalán nem vagyok jó barát a számokkal. Szorongok álmomban, hogy mi lesz velem, biztos megbukok, de azért ott van a remény is, hátravan még egy év, hátha összeszedem magam annyira, hogy legalább az átmenő meglegyen. 

   Emlékszem, XI. osztályban -  akkor tényleg érettségi előtt álltam - a fizika tanárnőnk mesélte egyik órán, ő gyakran álmodja, hogy újból érettségiznie kell. Csodálkoztam is, meg szórakoztam is ezen akkor, s arra gondoltam, hogy ha majd túl leszek rajta, biztos nem fogok róla álmodni, pláne annyi év után.

   S tessék! Ha diák lennék, biztos nem volnék ennyire megijedve álmomban, mert a tananyag frissében ott lenne az agyamban (😄), de így, tizenhárom év távlatából nagyon, de nagyon ijesztő. És ez csak egyike a visszatérő (rém)álmaimnak. Emiatt még nem érdemes pszichológushoz fordulni (háháhá!).  

Tényleg csak álom volt, van bizonyíték 😆