Idegesítő szokásaink

Megállok az átjárónál, várom, hogy zöldre váltson a lámpa, át kell jutnom a túloldalra. Sokszor azt tapasztalom, hogyha egy lépésre állok meg a járda szegélyétől, akkor is bevágódik valaki elém. Vajon azt hiszik, hogy hamarabb túljutnak, ha egy centire állnak meg az orromtól, megtaposva a lábujjaimat?

Nagyon sietek, majdnem szaladok, mindjárt itt a buszom, ha épp nem az az, ami most állt meg a megállóban. Hamar, siessek, érjem el! Sietnék, ha hagynák. Istenem, de lassan totyognak előttem! Menj máááár, basszus!, mondom magamban, s nézem, amint a buszom elindul a megállóból. A francba!

Buszon vagyok, majdnem le kell szállnom, elindulok az ajtók felé. Nemsokára megáll, nyílnak az ajtók, szállnék le a buszról, de a felszállok türelmetlenek, mind az ajtók köré gyülekeztek, nem tudok leszállni anélkül, hogy valakihez hozzáérjek. Hova lépjek vajon, hogy ne tapossak le valakit? Jó lenne szabadabban mozogni, nem tudom, miért másznak rám. 

Sorban állok a kasszánál, lassan haladok előre. Nagyon idegesít, amikor a hátam mögött álló egyfeszt bökdösi a hátizsákomat/hátamat/lábamat a kosarával. Vajon mit akar? Siettetni? Felmászni a hátamra, s úgy jutni előbbre? Elhiszem, hogy siet, de nem tőlem függ a menet, attól még nem fogunk gyorsabban haladni előre.

Már amikor beléptem ide elkezdtem hiperventillálni*. A szívem vadul zakatol, érzem, hogy kiszakad a mellkasomból, nincs levegőm, minél előbb ki kell jussak innen, kiront a nyavalya, ha nem sikerül. Lassan halad a három vásárolt termékem a szalagon, közben állandóan a kijárati ajtót figyelem, ha nem jutok már sorra, esküszöm, itt hagyok mindent, s kirohanok. Egyszer csak megjelenik egy néni mögöttem, és azt kérdezi, hogy nem engedném előre, csak egy teát vásárolt. Már csak ez hiányzott! Tényleg itt döglöm meg! Mivel azon vagyok, hogy végre kijussak innen, diszkréten levegő után kapkodva, mutatom neki, hogy nekem sincs sok, csak három terméket vásároltam, s araszolok előre a szalag mellett. Mikor végre a kasszához érek, s elkezdik szkennelni a cuccaimat, azt látom, hogy a néni bevágódik elém, a teáját rázogatva a kasszásnőnek, próbálja rátukmálni az árát. Mi van?! Jól látok? Ezt nem hiszem el! Most nem ér rá vele foglalkozni, mondja a kasszásnő, éppen valaki más termékeit szkenneli, és megkéri, hogy kicsit várjon. Hát... nem tudom, mit képzel az ilyen. Én viszont tudom mit képzeltem ott, akkor róla, de azt nem fogom leírni!

Múltkor az üzletben egy csajszi tolta maga előtt a kosarát, illetve tolta volna, ha nem állt volna meg előtte egy néni, kicsit megfeledkezve magáról. Látom, amint türelmetlenül tolná tovább szekerét, s forgatja szemeit a mennyezet felé. Ránézek, együtt érzően elmosolyodom. Aztán a kávékat bámulva eltátom a számat, s mikor elindulok, belecsapódom a kosarammal a mellettem álló nőbe.

Na tessék! Miről beszéltem?

Persze, hogy tudom: én is idegesítő vagyok bizonyos helyzetekben a többi ember számára. 

Valahogy így én is 😄

Hiperventilláció - jelentős légzésfokozódás