Menő vagyok.
Eltökélt.
Elkezdtem edzeni.
Mondhatják azt is, hogy vagány vagyok, mert ilyenkor szaladok, ebben az órában, ebben a szerkóban, ilyen hajjal. De jó a hajad! Honnan van ez a felsőd?
Mondhatják azt is, hogy jól szaladok, dombon felfele is bírom lihegés nélkül. Nem szaladok se túl lassan, se túl gyorsan. Formás a fenekem, és nincsen háj a hasamon.
Mondhatják azt is, hogy jól szaladok, dombon felfele is bírom lihegés nélkül. Nem szaladok se túl lassan, se túl gyorsan. Formás a fenekem, és nincsen háj a hasamon.
Mondhatják azt is, hogy van egy csaj a kártierben, aki minden második nap futkározik itt le s fel a blokkok közt, csak amúgy kerüli ki a népet. Fáradhatatlan.
Mondhatják azt is, hogy...
Várjunk csak.
Miért érezzük jól magunkat rengeteg helyzetben csak azért, mert mondhatják azt is, hogy...?
Jelen esetben, ugyanazt a csajt látják, akit egy héttel ezelőtt, csíkos felsőben szalad, sötét alsóban, a szélrózsa minden irányába ágazó hajtincsekkel.
De jól nézel ki, bakker!
Aki lát, de mondhatja azt is, hogy..., az sem tudja, ki vagyok valójában. Általában vadidegen, talán szomszédom, ismerősöm vagy valamilyen rokonom. De ő sem ismer igazán. Nem tudja, hogy szeretem a kapucsínót, gyakran járok színházba, hogy nem volt soha háziállatom, hogy szelektíven tárolom otthon a szemetet, vagy nagyon ritkán eszem levest. Ő sem tudja, hogy remek humorérzékem van (háháhá), vagy, hogy zárt helyiségben néha pánikrohamot kapok. Nem tudja, hogy..., és azt sem tudja rólam, hogy...
Nem tud semmit rólam. Csak azt tudja, hogy úgy szaladok, mint egy kecses őz, jó a sérom, a cipő, ami a lábamon van menő, látszik rajta, hogy nemrég vettem valahol.
Pillanatok alatt jókedvre derülünk akkor is, ha egy rólunk alkotott képről - tehát nem arról, akik valójában vagyunk, mert nem ismernek annyira - mondhatják azt is, hogy.../hihetik azt is, hogy.../gondolhatják azt is, hogy...
Amellett, hogy ez rengeteg pozitív energiát szabadít fel bennünk, sok minden más tevékenységünkre is motiválóan hat.
Rájöttem arra, hogy az, amit másokról gondolunk, az sokkal inkább rólunk árulkodik. Akkor is, amikor valakiről azt hisszük, hogy valamit gondol rólunk, azt valójában mi gondoljuk saját magunkról, mivel nem látunk bele a másik fejébe, de neki tulajdonítjuk saját gondolatainkat. Végül is az a legfontosabb, hogy mi hogyan vélekedünk saját magunkról.
És akkor? Akkor miről fecsegek itt feleslegesen?
Inkább elmegyek szaladni.
 |
| Dehogy fordulok hátra. (Róma, 2016) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése