II. Véletlenül?

   Pár hónap elteltével többször is összefutottunk véletlenül a város különböző részein. Suliból jövet éppen a főtéren mászkáltam, amikor szembejött velem. Telefonszámlát mentem befizetni a központba, csak később derítettem ki, hogy a lakónegyedemben is lehet, nem kell ezért kilométereket járjak. Szóval szembejött velem, s mondta, hogy éppen véleménykutatást készít a karácsonyfákkal kapcsolatban (év eleje volt), hajlandó lennék-e válaszolni pár kérdésre. Persze, mondtam. Aztán megbeszéltük, hogy jó volna kimenni, kávézni, barátkozni, mert milyen jól egyeztünk a könyvesboltban. Pár héttel később egy élelmiszerboltban futottunk össze, ahol újból elhangzott, hogy de jó volna találkozni.
        Nem sokkal utána írt nekem messengeren, s megegyeztünk egy konkrét időpontban. Piaf Cafe. Itt kávéztunk legelőször. Később gyakran ide jártunk, fel az emeletre, a nemdohányzó részlegbe, ahol megtudtam, hogy a cheesecake nem csak amerikai filmekben létezik (😋). Megbeszéltük, hogy villával szeretjük enni a süteményt, de általában mindenhol kiskanalat adnak hozzá.
   

1. kép: Cheesecake (Piaf, 2014)

   Egyszer, moziból kijövet nem találtam az egyik fülbevalómat. Azt mondta, menjünk vissza, keressük meg. Este tíz óra volt, a nézők elmentek (négyen voltunk összesen, tehát a másik két személy), a mozi már bezárt. Visszamentünk, bekopogott az ajtón 'jó napot'-ot köszönve, én csak röhögtem mögötte mint valami marha, a portás simán beengedett, kerestük a székek alatt, de nem találtuk, mikor már majdnem feladtam, a teremből kijövet megpillantottam a földön. Ott lapult az egyik ajtó mellett, a sarokban. Csodáltam merészségét, én biztos veszni hagytam volna a fülbevalómat, habár az egyik kedvencem volt.

  A könyvvásárra is elmentünk szétnézni, én könyvet kerestem, ő valami társasjátékot nézegetett az egyik standnál. Ott volt a könyvesboltunk is a színház előcsarnokának egyik felében, fent az emeleten, de hamar elhúztunk előtte, nehogy kínos helyzetbe sodorjuk magunkat (😄). A földszinten jártunk éppen, amikor maszkos alakok hozták rám a frászt kezdtek el mászkálni a vásárlók között. Színészek lehettek vagy tán szinis hallgatók, az embereket utánozták szótlanul, és egyéb vicces mozdulatokat tettek. Mondtam a barátnőmnek, hogy van nálam szaloncukor, kínáljuk meg a körülöttünk ólálkodó maskarát. Mondta, hogy oké, mondom, inkább add oda te, én szégyellem. Bátrabb volt nálam, odaadta neki. Annyira örült a maskara, hogy közös képet is készített a barátnőmmel. 

2. kép: Könyvvásári szerzemény (2014)

   Mikuláskor megegyeztünk, hogy valami egyedi, apró kis ajándékkal lepjük meg egymást. Egy gyertyatartót készített nekem, zöld papírból, gombostűvel lyuggatott bele mintát: hópelyhet, csillagot, mikulás sapkát. Rámutatott egyik mintára, s kérdezte, hogy szerintem mi az. "Töltött káposztás fazék?"- kérdeztem. Kacagott. "Neeem, az egy muffiiiin" - válaszolta. A Zanzában ültünk, én kapucsínót ittam, ő forró csokit, amikor Ed Sheeran elkezdett énekelni a hangfalakból. "Hú, de nyivákol. Ki ez?" - kérdeztem. "Héé, ez Ed Sheeran. Azt hittem, hogy valami backstreet boy énekel" - szólalt meg. Kacagtunk. Mondta, hogy kedveli az énekest, és képzeljem el, hogy a videoklip kedvéért megtanult táncolni. Nem tudtam ki ő, akkor hallottam róla először. Pár hónappal később mindig megborzongtam, ha meghallottam Ed Sheeran hangját valahol, s hosszú ideig nem voltam képes végighallgatni a "Thinking Out Loud" nevű dalát.

3. kép: Mikulás (Zanza, 2014)

  Amikor januárban elmentünk a Promenada Mallba, hirtelen ötlettől vezérelve egyforma cuccokat vásároltunk: bordó nadrág, szürke ing. Majd összeöltözünk, terveztük. "This was so much fun!" - mindig ezt mondta. Megéheztünk, elmentünk kajálni. Akkor mesélte el, hogy megismert egy lányt a sofőrsuliban, ahova nemrég iratkozott be. Jó fej a lány, szerinte én is jól egyeznék vele, össze kell hozzunk egy csajos estét majd valamikor. Sosem találkoztunk hármasban, de megismertem a lányt később, miután összeszedtem a bátorságom, s írtam neki facebookon.
   Február elején találkoztunk utoljára. Megkértem készítsen egy fényképet rólam. Elvette a telefonom, s elkezdett fotózni. Csak nézett a kamerán keresztül, és szótlanul mosolygott fényképezés közben. Kezdtem zavarba jönni. Egy pillanatra az villant ott, akkor az agyamba, hogy úgy tesz, mintha alaposan emlékezetébe akarna vésni. De lehet, csak bemagyaráztam magamnak ezt, így utólag.

   

4. kép: Utolsó kávézás (Frei, 2015)