Szaladunk

- Na, megyünk? - kérdem.

- Na, öltözz - mondja.

- Felöltöztem, már rég. Te?

- Jövök.

- Mindig kell várjak rád - mondom.

- Kész is vagyok, mehetünk - mondja.

- Várj, keressek egy papír zsebkendőt.

- Na, kire kell mindig várni? - kérdi.

- Kire, kire? Természetesen rád.

- Egy nagy frászt - mondja.

Leérünk.

- Na egy, két, há és - mondja.

Elindulunk.

- Jöhetnél kicsit gyorsabban - mondja.

- Ez az én tempóm - mondom. - Szaladj előre, ha akarsz.

- Nem szeretek egyedül szaladni.

- Akkor ne idegesíts. 

Bevesszük a kanyart.

- Vigyázz, jön egy autó - mondja.

- Hallom, hogy jön - mondom.

- Lassan jössz.

- Haggyá má.

Megvan az első kör.

- Hány kört szaladunk ma? - kérdi.

- Hármat - mondom.

- Nem megy valami jól a szaladás ma este.

- Miért kell folyton beszélned? - kérdem. - Fárasztó szaladás közben dumálni.

Elhallgat.

"Nekem se megy valami jól a szaladás ma este" - gondolom.

- Hallod - mondom -, nem kellett volna annyit zabálni.
- Na, ki beszél már megint? - kérdi.
- Te kezdted.

- Nem volt időnk rendesen emészteni.

- Inkább fogjuk be - mondom.

Lejár a második kör.

- Mit csinálsz? - kérdi. - Majdnem leverted a gyermeket a lábáról.

- Azt hittem kikerül - mondom.

- Láttam, hogy kicsit el van szállva.

- Na látod? Nem csak az én hibám volt... Már megint beszélünk. 

Nincs sok hátra a harmadik körből.

- Lássuk, ki ér be hamarabb - mondja. - Te vagy én?

- Szerinted? - kérdem. - Tudjuk, hogy te. Nem látod, hogy nincs már szuflám?

- Na, mit szólsz? Egy sprint az ajtóig?

- Nem ma - mondom.

Előreszalad. Megérkezem én is.

Szaladtunk. Én és a férjem.

Emelgetem (néha, portörlés közben)